Megdöbbentette Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökét a romániai parlamenti pártok negatív és párbeszédet megtagadó hozzáállása, hiszen – mint rámutatott – a hárompárti megállapodás nem a román nép ellen irányul.
Amint arról beszámoltunk, a három magyar párt, az RMDSZ, az EMNP és a Magyar Polgári Párt vezetői hétfőn közös állásfoglalást írtak alá, amelyben az autonómiaelképzelések összehangolását vállalták.
"Demokráciában egy parlamenti párt vagy a kormány nem tagadhatja meg a párbeszédet, még akkor sem, ha az olyan érzékeny témákról szólna, mint az autonómia vagy az önrendelkezés. A párbeszéd tagadása a demokrácia tagadása” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján.
„Úgy véljük, egy új, nemzetek közötti társadalmi szerződés alapja lehet egy olyan Romániának, amely tudomásul veszi, hogy mi államalkotó tényezők vagyunk. Másrészt nemcsak a formális jogegyenlőséget kell biztosítani, de a tényleges esélyegyenlőséget is” – nyilatkozott a Néppárt elnöke.
Eközben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kedden közleményben fejezte ki elégedettségét a közös állásfoglalásért, mivel fontosnak tartják, hogy mindhárom párt elfogadja az SZNT öt kritériumát, amely a Székelyföld autonómiastatútumára vonatkozik. „Meggyőződésünk, hogy ez a közös nyilatkozat az együttműködés alapja lehet a harmadszor beterjesztett autonómiastatútum hazai és nemzetközi fenntartásában, olyan lépések megszervezésében, amelyek a párbeszédet mozdítják elő a romániai magyar nemzeti közösség és a többség között” – áll a közleményben.
Forrás: kronika.ro
2018.01.09.