Székely Szabadság Napja 2020

Székely Szabadság Napja 2020

Hírek Találatok: 4485
A székely szabadság napja a Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-i határozata alapján minden év március 10-én megtartott emléknap, a székelység összetartozásának napja. Idén azonban Marosvásárhelyen elmaradt a román hatóságok tiltásának köszönhetően, ugyanis a koronavírus terjedése miatt minden ezer főnél nagyobb rendezvényt töröltek Romániában. Nem így Budapesten, ahol a Székelyföldért Egyesület szervezésében több százan gyűltek össze a Hősök terén a szimpátiarendezvényen, kiállva a székely és egyben a magyar nemzeti összetartozásért. Külön apropója is volt a rendezvénynek, hiszen a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése az utolsó két hónapba lépett, május 7-e ugyanis a határidő, és eddig az elvárt egymillió aláírásból csupán közel 250 ezer gyűlt össze online és valamivel több írásban, tehát a fele még hátravan. Ritka hazánkban, de szinte teljes politikai konszenzus övezte az ügyet, hiszen a Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője által a parlamentben is elindított kezdeményezés ötpárti egyezséget és támogató határozatot teremtett; az üszkös sebet csupán a magyargyűlölő Gyurcsány Ferenc DK-ja ütött a közös állásfoglalásba, hiszen ők nem támogatták az ügyet. A rendezvényen beszédet mondott többek között Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, Incze Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke és Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi biztosa, akik mind kameránk elé álltak. Közel két hónap van hátra tehát, ameddig alá lehet írni a petíciót, ami mindössze 1-2 percet vesz igénybe, azonban nagyon sokat számít. A petíció a nemzetiregiok.eu oldalon érhető el. Szánjon pár percet a magyar nemzet kisebbségben élő tagjainak fennmaradását segítő kezdeményezés támogatására! Nézzék meg videónkat!
Forrás: www.pestisracok.hu