1784. március 27-én született Kőrösön, nyelvtudós, a tibetológia megalapítója.
1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait: kisebb munkákért pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresse ősei hazáját. 1807-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait. 1815-ben befejezte főiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Ujfalvy Sándorral, majd egy – valószínűleg – heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe. 1816 – 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt, olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel, Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal. 1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult útjára.
1820. január 1-jéig Bukarestben tartózkodott, onnan Szófián keresztül ment tovább. Február 7-én Konstantinápolyba ment, ám az ottani pestisjárvány miatt távoznia kellett. Enosz kikötőjében vitorlásra szállt, Alexandriába ment. Egy Schaeffer nevű tiroli kovácsnál kapott szállást. Szándékában állt tanulmányozni az arab nyelvet (Egyiptomban), de a pestisjárvány miatt onnan is távoznia kellett. Március 15-én Ciprus, Bejrút, Tripoli érintésével Latakiába hajózott, majd gyalog folytatta útját. Április 13-án megérkezett Aleppóba (Haleb), ahol egy hónapot időzött. Május 19-én egy karavánnal ázsiai öltözetben eljutott Moszulba, ahonnan a Tigrisen hajón ment Bagdadba. Július 21-én Bagdadban a szlovák Anton Swoboda adott neki szállást, akivel hosszú idő után magyarul is társaloghatott. Másfél hónapot töltött Bagdadban. Swoboda ruhát és pénzt adott neki, hogy folytathassa útját. Október 14-én érkezett Teheránba, ahol négy hónapot töltött és tökéletesítette angol és perzsa nyelvtudását. Megszakadt Magyarországgal való kapcsolata, eltűntnek hitték. Iratait biztonsági okokból Teheránban hagyta és felvette a Szkander bég nevet. 1821. április 18-án érkezett Meshedbe, ahol a háború miatt hat hónapig vesztegelt egy karaván-szálláson. Október 20-án indult Buharába. 1822. január 6-án átvergődött a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba, ahonnan India felé vándorolt. A Halbar-szorosnál francia tisztekkel találkozott, akikkel Pesavar érintésével eljutott Lahorba, majd Amritszár és Dzsammu érintésével Szrinagarba érkezett. 1822. május 19-én Belső-Ázsia felé indult, áthaladt a 3446 m magas Zodzsi-hágón. Május 23-án Ladakhba érkezett. Június 19-én megérkezett a fővárosba, Lehbe. Innen a további út európai ember számára veszélyes lett volna, így visszaindult Szrinagarba. Július 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba. 1823. július 26-án a zanszkári Zangla kolostorába érkezett, amely a nyingmapa (vörössüvegesek) rendjéhez tartozik. Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog (Szangye Püncog), majd Kunga Csöleg láma segítségével. (1928-ban Csoma nevét még sokan ismerték kolostorában, hallomásból. Csoma itt a legnagyobb hidegben, egy 3×3 méteres cellában, fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kéménytelen szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz maró füstje miatt képtelen volt olvasni. Fő eledele a jak-vajas tea volt, árpával.) 1824. október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba érkezett, ahol az angolok kémnek nézték és önéletrajza megírására kötelezték. Fél évig vesztegelt ott. Elkészült jelentésével útjáról, tanulmányairól, tevékenységéről, melyet a brit főkormányzóság végül is hasznosnak ítélt és valamelyest támogatták kutatásait. 1825 júniusában visszaindult Zanszkárba, Thetába érkezett. November 10-től Csoma a phuktáli kolostorban élt és dolgozott. A phuktáli kolostor egyike a leglátványosabb nyugat-tibeti kolostoroknak, ami a gelugpa (sárgasüvegesek) rendjéhez tartozik. Itteni tevékenységei kevés eredménnyel jártak.
1827. június közepétől három és fél évig Kanamban dolgozott. Kanamban megtalálható a teljes lámaista Kánon, a Kandzsúr (Bka'gyur) és a Tandzsúr (Bstan'gyur) 100, illetve 125 kötete. Itt is Szangye Püncog lámával dolgozott, immáron nyugodtabb körülmények között. A Kanamban eltöltött három év Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa. Befejezte szótárát és nyelvtanát, elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát. Olvasott a mesés [Shambala] országáról, a buddhisták Jeruzsáleméről, amely a jugarok (ujgurok) országában van. Ez a hely a keleti felfogás szerint a bölcsesség tárháza.
1830 márciusában a Royal Asiatic Society tagjává választotta.
1831. május 5-én érkezett meg Kalkuttába. Azonnal jelentkezett a brit hatóságoknál, s a kormány 2 évre 100 rúpia fizetést adott neki, még műveit sajtó alá rendezte. A szótár elkészítésének azonban voltak akadályai, új betűket kellett önteni, 40 oldalnyi tibeti ábécé egyes részeit kőre kellett rajzoltatni. Elkészült a nyelvtan és a szótár költségvetése a két 600 oldalas mű , 6412 rúpia és 500-500 példányt nyomtak belőlük. A költséget a kormány fizette. Az első tibeti-angol szótár 1834 januárjának elején készült el, a kalkuttai misszió nyomdájában, s kicsit később megjelent nyelvtan is. A mintát a brit kelet-indiai kormánynak ajánlotta fel. A címlapjára furcsa módon a neve alá írta származását: -„Székely-magyar Erdélyből”, és a tudós lámának a nevét is megemlítette. A Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává fogadta 1834 februárjában rendkívüli érdemei miatt.
A két nagy művet nagy elismerés fogadta az egész tudós világban, Csoma elsősorban szülőhazája véleményét várta, s 1832 áprilisában megérkezett Kalkuttába az első hír Magyarországról. Külföldi újságok közléseinek segítségével már tudták, hogy hol van Csoma. Így továbbíthatták számára a korábban Teheránba érkezett pénzt. 13 év után először kapott levelet Magyarországról, aminek nagyon örült. Meghatottságában 3 oldalnyi levelet írt, melyben köszönetet mondott hazájának és megírta további tervét is, hogy meg akarja keresni a magyarok hazáját, ami az eredeti célja volt. 1833 novemberében a Magyar Tudós Társaság érdemeiért levelező tagjául választotta. Az értesítést Döbrentei Gábor küldte el 1835. szeptember 30-án kelt levelében, s megírta, hogy örömmel várják a magyar tudós tibeti szótárának és nyelvtanának példányait. Döbrentei még megírta neki azt is, hogy a teheráni pénzt mintegy 300 aranyra rúgó összeget egy bankba helyezte el ami csődbe ment. De most kiváló művei megjelenésekor a brit-indiai kormány megtérítette a kárát, s ehhez az összeghez járul még több mint 500 rúpia megtakarított pénze (voltaképpen a fel nem vett fizetése). 1835 júliusában levelet írt Enyedre, amiben megírta, hogy még többet szeretne elérni. Az otthonról kapott segélyt hálája jeléül a megtakarított pénzével hazaküldte (450 arany). Még adósnak érezte magát saját nemzetével szemben, mert még nem érte el eredeti célját, amiért keletre jött. A kormánytól kért engedélyt, hogy még 3 évig Indiában maradhasson. Két nyelvű (perzsa és angol) útlevelet kért és kapott.
India északkeleti részét Szikkimet és Bhutát tűzte ki céljául. December végén indult el Kalkuttából, vízi úton jutott el Mahánanda folyó partján lévő Maldába, majd tovább ment a folyón Kisangandzsig. 1836 márciusában már az észak-bengáli Titalja város közelében volt. 1836. elején a bengáli nyelvet tanulmányozta Dzsalpaiguriban, márciusban visszatért Titaljába ahol 1837 novemberéig tartózkodott (Molla Eszkander Csoma néven). Itt szanszkrit, mahratta, és bengáli nyelvet tanult. 1837 végén kisebb csalódással tért vissza Kalkuttába. Az Ázsiai Társaság alkönyvtárossá választotta. A társaság székházában élt s dolgozott tudós visszavonultságában. Számos tudományos tanulmányt írt, melyek folyóiratokban jelentek meg. E munkák mellett nagy munkát jelentett a könyvtár rendezése. Egyik szanszkrit-angol-magyar szójegyzékében néhány magyar nyelvű vers található. Schöfft Ágostonnal egy világjáró magyar festővel többször is találkozott, aki elkészítette Csoma egyetlen hiteles arcképét. Sokszor beszélgettek terveikről, szülőhazájukról, ahová az utazó olyannyira visszavágyott. Az utolsó útja előtt megírta végrendeletét, amelyben mindent az Ázsiai Társaságra hagyott. Ekkor már érezte, hogy az évek nem múltak el nyom nélkül fölötte. Bhutánba majd Mongóliába készült eljutni, 1842 február közepén el is indult. Azon az úton haladt amin hat éve: a Mahánandán haladt föl Bhután, illetőleg Szikkim felé. A Szikkimi határ közelében egy erdős, mocsaras vidéken kellett átjutnia, ahol még ma is sok vadállat él, hemzsegnek a maláriát terjesztő moszkitók és szúnyogok. Mikor vége lett a dzsungelnek Sziligurtól meredek lejtőn haladt fölfelé a határállomás Dardzsiling felé. Március 24-én érkezett meg a kis hegyi településre. Itt találta meg egy régi, barátját a telep kormányfelügyelőjét dr. Archibald Campbell orvost. Úgy döntött itt várja meg, hogy megkapja az engedélyt Tibetbe. Ekkor még nem tudta, hogy benne bujkál a halálos kór. Április 6-án lázasodott be, és mintha megérezte volna közelgő halálát mindent elmondott utazásairól tudományos föltevéseiről. Április 7-től hullámzott a láza, és 10-én este elvesztette öntudatát. 1842. április 11-én reggel öt órakor „csöndesen minden haláltusa nélkül elhunyt”. Másnap reggel nyolc órakor temették el Dardzsilingben. A nagy vándor méltó helyen a világ legmagasabb csúcsa a 8848 m magas Mount Everest tibeti nevén Csomolungma lábainál pihen. Ő őrzi a tudós örök álmát.
Az Ázsiai Társaság 1000 rúpiát szavazott meg, hogy méltó emlékművet állítsanak Kőrösi Csoma Sándornak. A nyolcszögletű emlékoszlopon a fekete márványtáblán ez olvasható: "Itt nyugszik Kőrösi Csoma Sándor Magyarország szülötte ki nyelvészeti kutatások végett Keletre jött s évek folyamán, amelyeket olyan nélkülözések között töltött, aminőket ember ritkán szenvedett el, a Tudomány ügyében végzett kitartó munkálkodása után elkészítette a tibeti nyelv szótárát és nyelvtanát: Ez az ő legkülönb és igazi emlékműve. Munkálkodását akarván folytatni, útjában Lhásza felé meghalt e helyen 1842. április 11-én 58 éves korában. Munkatársai a Bengáli Ázsiai Társaság szentelik emlékének ezt a táblát. Nyugodjék békében. " 1845-ben sírja fölé az Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot. 1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefestette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele: "Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében."
1884-ben születésének 100. évfordulójára dr. Duka Tivadar lefordította Csoma dolgozatainak nagy részét, és tervezte kiadását, amely azonban csak 1885-ben jelenhetett meg, angol és magyar nyelven. 1902-ben Kalkuttában az Ázsiai Társaság épületben felállították Kőrösi Csoma Sándor mellszobrát. 1904-ben születésének 120. évfordulóján szülőfaluját Csomakőrösre nevezték. 1910-ben sírjánál az Akadémia emléktáblát helyezett el. 1920-ban megalakult – először – a Kőrösi Csoma Sándor Társaság Teleki Pál és Felvinczi Takáts Zoltán kezdeményezésére. 1949-ben a kommunista kultúrpolitika betiltotta. 1928-ban Baktay Ervin emléktáblát helyezett el a zanglai és a phuktáli kolostorok falán. 1933-ban Kőrösi Csoma Sándor lett az első európai, akit Japánban bódhiszattvának (buddhista szentnek) nyilvánítottak. Sírja buddhista zarándokhely lett. A tokiói Taisho egyetemen kiállították Csorba Géza szobrászművész alkotását, Csomát bódhiszattvaként ábrázoló művét. 1943-ban Marosvásárhelyen felállították Kőrösi Csoma Sándor első, magyar földön lévő köztéri szobrát.
1956-ban megalakul a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet. 1967-ben halálának 125. évfordulója alkalmával a Magyar Földrajzi Társaság Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet alapított. 1968-ban újraalakult a Kőrösi Csoma Sándor Társaság. Folyóiratuk a Keletkutatás volt. 1972-1973-ban Jakabos Ödön gyalog bejárta Kőrösi Csoma Sándor útját; az útjáról szóló könyv már csak halála után, 1983-ban jelent meg (Indiai útinapló; Kriterion könyvkiadó). 1982-ben Kőrösi Csoma Sándor emlékére megépült az első magyarországi sztúpa (buddhista kegyhely), Budapest XV. kerületében. 1984-ben születésének 200. évfordulójára a magyarországi Buddhista Misszió dolgozatainak szép kiállítású reprint kötetével emlékezett meg Kőrösi Csoma Sándorról, az Akadémiai Kiadó is kiadta műveinek négy kötetét, az eredeti, angol nyelven. 1984-ben születésének 200. évfordulóján öt fiatalember (Bobály István, Pogány György, Sáfrány József, Sára György és Sárosi Ervin) végijárta Csoma tibeti életének főbb állomásait, mindhárom tibeti kolostort érintve. Útjukról filmet forgattak, amit a Magyar Televízió bemutatott. 1998-ban a Kőrösi Csoma Sándor Buddhista Alapítvány szervezésében megalakult a Buddhista Egyetem, majd 2004-ben elindult a Magyar Egyetem is, őstörténeti képzéssel.