A nemzeti kisebbségek jogainak védelmére ösztökéli Romániát az Európa Tanács

Romániának fokoznia kell a romákkal szembeni megkülönböztetés leküzdésére, valamint a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség jogainak védelmének javítására irányuló erőfeszítéseit – közölte az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága (FCNM) szerdán.

A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács szakértő bizottsága jelentésében aláhúzta, Romániának meg kell teremtenie a kisebbségi jogok védelmének egységes és koherens jogi kereteit, mert a hatályos rendeletek eltérő szempontok szerint szabályoznak, amely által ellentmondásos értelmezésükre nyílik lehetőség.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy Románia még nem fogadta el azt a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet több mint tíz évvel ezelőtt javasolt a parlament.

A szakértők kiemelték, hogy a romák elleni általános előítélet komoly aggodalomra ad okot, ez tükröződik a bírósági döntésekben és a hatóságok nyilatkozataiban egyaránt. „Amíg a romákkal szemben használt intoleráns nyelvhasználat korábban csak a szélsőjobboldali politikai pártokra korlátozódott, mára a fő politikai diskurzus részévé vált” – emelték ki. Kitértek arra is, hogy a hatóságok erőfeszítései ellenére továbbra is szegregáció mutatkozik az oktatás területén. Emellett a roma gyerekek 22 százaléka nem jár iskolába, lemorzsolódásuk 70 százalékos.

A romániai egyéb kisebbségek tekintetében az illetékes bizottság megjegyezte, hogy a 2015-ös választási törvény, amely a nemzeti kisebbségek számára egy-egy képviselőjük megválasztását biztosítja, nem teremt kedvező feltételeket a nemzeti kisebbségi szervezetek közötti szabad és tisztességes versenyhez. Hozzátették ugyanakkor, hogy az állami rádió és televízió csatornák továbbra is széles körű programkínálattal rendelkeznek a nemzeti kisebbségekhez kapcsolódóan.

Forrás: MTI/kronika.ro

2018.02.21.